Pawel Jasienica egy nálunk jóformán teljesen ismeretlen műfaj, a népszerű
történelmi esszé mestere. A lengyel történelem egy-egy korszakáról írott vaskos
könyveit tízezrek olvassák élvezettel s a nemzeti önismeret és öntudat
szempontjából felmérhetetlen haszonnal - és még többen szeretnének hozzájutni
újra meg újra kiadott, ám mindig pillanatok alatt szétkapkodott köteteihez. Ez a
könyve tájainkon merész vállalkozás - úgy is járt, ahogy tájainkon a merész
vállalkozások járni szoktak. Több mint tíz évig hevert kéziratban: csak jóval a
szerző halála (1970) után, a nyolcvanas évek elején közölte folytatásokban a
krakkói Zycie Literackie. Az akkoriban nem túlságosan olvasott irodalmi hetilap
iránt ettől ugrásszerűen megnőtt a kereslet. Nem is csoda, hiszen a
Franciaország észak-nyugati vidékeit kétszáz évvel ezelőtt porig romboló
polgárháborúról elmélkedve éppen arról beszél, ami nemzedékről nemzedékre
ismétlődő traumatikus történelmi élménye Kelet-Közép-Európa népeinek: erőszak és
ideológia egymást igazoló összekapcsolódásáról a forradalom eltorzulásából
kialakuló totális államban. Jasienica számára a francia forradalom nem ürügyül
szolgál mindehhez. Valóban a jakobinus diktatúra, pontosabban a papság polgári
alkotmányának megalkotásával kezdődő radikalizálódási folyamat volt a történelmi
prototípusa annak az öncélú forradalmiságnak, amely utópisztikus-ideologikus
eszmék bűvöletében saját tényleges vívmányait is felszámolja, s végül egy
maroknyi vezető csoport cinikus és elkeseredett hatalmi küzdelmébe torkollik.