Magyar Álom Ötvenhat évvel ezelőtt, 1956. október 23-án néhány napra budapestre
látogatott a világtörténelem. 1956. október 23-án a magyarok elfelejtettek
félni. Üvölthetett a rádióban a torztekintetű kommunista hiéna, Gerő Ernő;
megpróbálhatták a rádióépület ablakaiból fejünk fölé lőtt sortüzekkel
hazazavarni a lelkesen tüntető embereket; behívhatták Moszkva bolsevik lakájai a
maguktól is elszántan megtorlásra, leszámolásra készen budapest felé csörtető
szovjet tankcsordát; nevezhették ellenforradalmár fasiszta csürhének az együtt
éneklő, egyet akaró ? Vesszen Gerő! Ruszkik haza! ?, együtt mozduló sok ezer
magyar embert; hirdethettek statáriumot a megszálló szovjet csapatok és magyar
keretlegényeik ellen fegyvert fogó munkások és diákok megrettentésére ?
Magyarország azon az estén és a következő napokban megtanult hinni a
feltámadásban. Budapestre szegeződött azokban a napokban a világ tekintete: ránk
figyelt a század. Néhányan már akkor megsejtették a három és fél évtized
késéssel megérkezett jövőt: a világfaló bolsevik szörny a magyar főváros utcáin,
Dávid és góliát küzdelmekor hosszan tartó, sokáig üszkösödő, halálos sebet
kapott. Történelmünk tíz boldog napja: felszabadultan mosolygott az egész
ország. Aztán 1956. november 4-én hajnalban a magyar fővárosra és az országra
visszazúduló szovjet tankhadosztályok vérbe fojtották szabadságharcunkat, a
magyar kommunisták meggyilkolták a nemzet forradalmát. De a lyukas zászló,
amelyből október 23-án a bem téren bicskával kivágták a Magyarországot a szovjet
birodalom gyarmatává címkézőalázó vörös csillagos, búzakalászos régi címert ?, a
lyukas zászló boldog-szomorú emléke sokmillió magyar lelkében évtizedekig őrizte
az álmot: lesz még egyszer ünnep a világon, lesz még egyszer boldog, szabad,
demokratikus Magyarország! Költők, írók, művészek, politikusok, becsületes
emberek versekben, emlékbeszédekben, elbeszélésekben, zeneművekben, festményeken
siratták a vérbefojtott magyar szabadságharcot, a meggyilkolt forradalmat.
itthon rejtjelezve vagy titokban, a nagyvilágban ? Európában, Afrikában,
Ázsiában, Ausztráliában, Amerikában ? hangosan jajongva, könnyezve, átkozódva!
1956-os forradalmunk és szabadságharcunk ötvenhat éve mind a mai napig, szerte a
világban a gondolkodó és becsületes emberek számára figyelmeztető mementó: világ
népei rettegjetek a világfaló bolsevik szörnytől. És vigyázzatok: a hétfejű
sárkánynak mind a hét fejét le kell vágni, ha a világ, ha mi emberek boldogan,
szabadon akarunk élni! És soha, senki ne felejtse el a francia író, Albert Camus
1957. október 23-án a föld minden becsületes emberéhez intézett szavait: A
magára maradt európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és
sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha sehol ?
még közvetve sem ? igazoljuk a gyilkosokat! És véssük örökre emlékezetünkbe
Márai Sándor 1967-ben papírra vetett jövőlátomását: A kommunizmus megbukott,
mindenféle értelemben. de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki
nem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már
nem az eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt. Magyar ünnep: Október
23. emlékezzünk a halottakra, a hősökre, a pesti srácok-ra, mindazokra, akik az
utcai harcokban áldozták életüket hazájukért; emlékezzünk a megtorlás éveiben
börtönben raboskodókra, s a kisfogház udvarán meggyilkoltakra; emlékezzünk a
túlélőkre, akik évtizedeken át szívükben, lelkükben őrizték a szabadság álmát, a
szabadulás reményét, a feltámadás hitét. És olvassuk az írók, költők,
politikusok, becsületes tollforgatók írásait ? verset, novellát, ünnepi
beszédet, emlékezést, szemtanú-vallomást ?, akik ötvenhat éve újra és újra
emlékezetünkbe idézik mindazt, ami megtörtént azon az álmokkal átszőtt
napsugaras-véres őszön. Ma már tudjuk: a hétfejű sárkánynak nem elegendő egy
fejét levágni, ha örökre meg akarunk szabadulni a világfaló bolsevik szörnytől.
Profán szentírás e könyv, amelyet kezében tart az olvasó: kortársak forradalmat
glóriázó, szabadságáhítattal átszőtt és túlélők, később születettek
feltámadásra, sírba tételre, a forradalom mámorára büszkén- boldogan, a
szabadságharc eltiprására keserű fájdalommal emlékező írásaikból összeállított
antológia. Élőkre, halottakra, magyar múltra, jövőre, jelenre emlékeztető
szöveggyűjtemény. emlékeztető: soha ne felejtsük el a múltat, az 1956-os magyar
forradalom és szabadságharc eseményeit, hőseit, halottait... Pilinszky
János-írta zsoltár: múltunk a mi legfőbb reményünk. erkölcsi tőkénk: volt egy
történelmi pillanat, amikor Magyarország elfelejtett félni. Szívünkben őrizzük,
tetteinkben védjük- óvjuk e csodálatos pillanat emlékét! Merjünk hinni a magyar
feltámadásban!