A tudomány és a költészet rendkívül izgalmas kölcsönhatása ez a kötet. A
digitális világot közelebb hozza az attól talán leginkább idegenkedőkhőz is,
ezzel felszabadítva azokat az áthallásokat, melyek a valódi integrációt segítik
tudományon kívül (tudomány és költészet) és belül (számítástudomány és biológia)
egyaránt. Forma- és témabontó, nemcsak újfajta megközelítést kínál az Olvasónak,
hanem merőben új témákat is, medveállatkáktól hullámfüggvényekig. Abban a
tekintetben pedig vitathatatlanul alapvető, hogy ma már minden költő minden
verse valójában egyesek és nullák, még ha nem is gondolnak erre. Jordán Ferenc
hálózatkutató biológus A kötet verseinek 16,74%-át mesterséges intelligencia
írta. Ez elsőre megdöbbentő lehet, viszont ez azt jelenti, hogy a fennmaradó,
83, 26%-ot Balaskó Ákos írta? A gépember kooperáció poszthumán hétköznapjaink
egyik evidenciája, de vajon nem volt-e az alkotás mindig is hibrid
munkamegosztás ember és nem-ember között? Ki vagy mi felelős a szövegért?
Perceptron és percepció nyelvi viszonyáért? És mi köze van ennek egyáltalán az
intelligenciához, legyen az mesterséges vagy nem? A szerzőség százalékszámítása
nem visz közelebb a versben megszólaló én azonosításához, de abban talán
megnyugodhatunk, hogy a költészet dataizálhatatlan nyomokban, de még mindig
tartalmaz valami emberit. Nemes Z. Márió költő, kritikus, esztéta