...[A] földrengés tördelte padlózathoz hasonlatos kövek közt egyszer csak
görnyedt hátú, kaftános-föveges, ősz kecskeszakállat viselő ármányos rabbinusok
vegyülnek el, és támaszkodnak-dőlnek maguk is a düledező sírokra, girbegurbán
sűrűsödő kísértetsokaság az éjben. S középen annak a Löw rabbinak a sírja, aki a
XVI. században életre keltette a Gólem nevű szörnyet, hogy az álljon bosszút a
zsidóság nevében mindenért. Jobb ez, mint Dumas, jobb, mint a jezsuiták... -
képzel kívánatos ellenséget a holdvilágos boszorkányéj-hangulatú helyszínre
Simonini kapitány, és munkához lát. Simonini a fantázia szülötte, de nagyon is
valószerű gazember. Tőrbotra támaszkodó idegen- és főleg nőgyűlölő haspók,
magányos nyomorult létére fél Európa titkosszolgálatainak zsoldjában álló
cinikus hamisító ő, aki hazugságokat kohol, összeesküvéseket sző, és
merényleteket szervez. Az persze csak a regényes képzelet műve, hogy Simonininek
mindenhez és mindenkihez köze van: a görbe lábú gnóm Garibaldi körül szaglászó
piemonti besúgóhálózathoz, a kocsmák abszintgőzében szervezkedő alvilági
bombagyárosokhoz, a párizsi kommün zavarosában halászó francia és porosz
hírszerzéshez, Dreyfus kapitány feljegyzéséhez és a muzsikokat ördögi
félnivalóval biztató cári Ohranához éppúgy, mint a Charcot-klinika Fro?de doktor
nevű hipnotizőrgyakornokához, vagy épp a fekete miséket celebráló sátánista
Boullan abbéhoz. A szereplők és a tények, az ügyek és a dokumentumok azonban
(egészen a hitleri haláltáborok kiagyalóit megihlető Cion bölcseinek
jegyzőkönyvei-ig) mind-mind vérfagyasztóan igaziak. S a képzelt Simonini is
csupa olyasmit tesz, amit valakik valamikor csakugyan véghez vittek. Ráadásul...
ki tudja? Egy XIX. századias kalandregény lapjain akár titokzatos hasonmása is
támadhat az embernek. És utószavában talán nem tréfából jegyzi meg Eco
professzor: bizonyos értelemben azért mégiscsak létezett ő. Sőt az az igazság,
hogy mindmáig itt van köztünk.