Ez a kötet a dualizmus első negyedszázadába kalauzolja el az olvasót. Somogy
vármegyében is ekkor nyílt utoljára érdemi lehetőség az 1848-at kiharcoló és
1849-et végigharcoló nemzedéknek arra, hogy a saját gondolataival gazdagítsa és
formálja a forradalom és szabadságharc kultuszát. Somogyország földjén a
kormánypolitikának támaszt nyújtó vármegyei tisztikar, a függetlenségiek által
irányított kaposvári önkormányzat, a sokszínű, mégis a jobboldali liberálisok
uralta megyei sajtó és a jelentős részben ellenzéki sikerrel zárult
országgyűlési választások határozták meg a közélet szerkezetét. S ez a közélet
visszatükrözte, hogy 1848-49 nemcsak a politikában, hanem a lelkekben is
katarzist okozott, amelynek hatása nem enyészett el az évek múltával. 48 a '67
utáni Magyarországon is a legfontosabb politikai jelkép maradt. A kötetből
kiderül, hogy a Somogyban rendezett első március 15-i ünnepségek szervezői,
résztvevői és kommentátorai miként vélekedtek 1848 tovább élő és ható
hagyományáról, s ebből mit örökítettek át az utókornak. A Ferenc József-i
Magyarországon nem lehetett állami ünnep március 15-e, de a rendszer
liberalizmusának kereteibe társadalmi ünnepként még belefért. A somogyi ünneplők
szinte soha nem mondták forradalomnak március 15-ét, bár a megemlékezéseken
rendszeresen méltatták a polgári átalakulás nagy művét, a szabadságjogokat, és
nem féltek nemzeti ünnepnek nevezni a jeles napot. Valószínűleg ez volt a
március 15-i hagyomány kialakulásának legfontosabb időszaka.