Susogó fenyő Tamási Áron az önálló erdélyi magyar irodalom megteremtését
rendkívül fontosnak tartotta, és munkásságával jelentős mértékben hozzá is
járult ehhez a célhoz. Úgy érezte, hogy nemcsak neki, de minden értelmiséginek,
akinek ?idevaló földből gyúrta Isten a szívét?, ezt a nemes célt kell elsődleges
küldetésének tekintenie. Egy helyen Erdélyt egy hatalmas, szomorú fenyőhöz
hasonlította, amely ?csodát cselekszik a viharban?. Azt vallotta, hogy a földet,
amelyből ez a fa, és amelyből a székely ember sarjadt, neki, és vele együtt a
többi elhivatott irodalmárnak kell fénnyel behinteni, és ?kedvvel, kultúrával,
sok vágy beteljesítésével?, mint egy karácsonyfát, feldíszíteni. Ebben a
kötetben is úgy sorakoznak a szebbnél szebb Tamási-novellák, akár karácsonyfán a
díszek. A füzért a havasok zordon tele és a téli ünnepek tematikája jelentik, az
elbeszélések pedig, mint megannyi míves dísz és fénylő gyertya hirdetik a Haza,
az Élet és végső soron az Ünnep szentségét.