Közhellyé vált mondat: a hagyományt nem ápolni kell, hanem megélni. E mottó
jegyében számos népzenei, világzenei előadó értelmezte újra a citera szerepét
is, megannyi módon keresve a hangszer határait, a benne rejlő új lehetőségeket.
A népzene értékeinek közvetítésében újítás mellett mégsem maradhat el a
fundamentumhoz, a hagyományos citerajátékhoz való visszatérés sem. Ez a lemez a
visszatérés nehéz feladatát vállalta magára, hiszen a magyar citerazene
legrégebbi, és talán mai füllel nehezebben befogadható rétegét, a diatonikus
játékmódot idézi meg. Az összeállításokban a teljes Kárpát-medencét körüljáró
elfeledett, vagy ismert, de új köntösbe öltöztetett dallamok csendülnek fel,
kizárólag a citerák hangján, melybe az adatközlőket követő díszítések és
hangolások, az egyedi hangnemek csempésznek izgalmat és remélhetőleg minél több
zenei élményt. (Gál János)