1828. május 20-án a nürnbergi utcán a járókelők találtak rá Casparra - egy
tizenhat éves fiúra, aki sem értelmesen beszélni, sem járni nem tudott, holott
makkegészséges volt. A lelencet a város vette gyámságba, és Daumer tanárhoz adta
ki gondozásba. A fiú körül ellenőrizhetetlen mendemondák kaptak lábra - az
emberek bűntényről sugdolóztak. A legállhatatosabbnak az a szóbeszéd bizonyult,
mely szerint Caspar a badeni trónörökös; de némelyek Napóleon, mások Gutenberg
bambergi kanonok fiának tartották. Később az is felmerült, hogy talán egy magyar
grófnő gyermeke. Személye nemcsak Németország, hanem egész Európa képzeletét is
megmozgatta. Csodálói és hívei tiszta lelkű, nemes vadembert láttak benne,
ellenségei, a kétkedők és a józanabbak agyafúrt szédelgőt gyanítottak benne. A
vita sohasem dőlt el. Amilyen rejtélyes volt születése, éppoly titokzatos homály
fedi halála körülményeit is: 1833. december 14-én tőrdöféstől sebezve tért haza,
és három nap múlva meghalt. Wassermann műve a társadalomba ártatlanul, tiszta
lélekkel, szinte már felnőttként belecsöppenő ifjút örökíti meg, aki képtelen
beilleszkedni korlátolt, ostoba, kicsinyes környezetébe, akit a szűk agyú és
szolgalelkű német polgárvilág hiába próbál magához hasonlítani. A szép és
izgalmas regény - amely nem a szélhámos, hanem a legendák Caspar Hauserének
jegyében fogant - a híres eset legkiválóbb és legismertebb irodalmi
feldolgozása.