Szótlan kórus A költő alászáll az alvilágba, hogy felszínre hozza elveszített
kincseit. A kincsek szavakban rejtőznek, sosem látott képekben és
képzettársításokban; tárgyakban, hangulatokban, álmokban, illatokban,
emlékekben. Egy hajdani utca ívében, a gyerekkor tüneményeiben, ahová
ismeretlenül gyűlnek árnyak. A nyelvzene varázslata, a meglepő összhangzatok
ismeretlen, mégis otthonos tájakra kalauzolnak. A lírikus a létezés titkait
kutatja, benne a nemlétet is, a ,,nem ismert tartományt, ,,melyből nem tér meg
utazó. Perszephonéhoz szegődik, Hádész ellenében. Közben a mesterség dimenzióit
is fürkészi, az elődök létezéstechnikáit, Aranyét, Weöresét, Krúdyét, másokét,
akik ott állnak írói-költői felfedezőútjainak sarokpontjain. A Szótlan kórus
versciklusai gondosan komponált világkép építőkockái, távoli koincidenciák,
váratlan összecsengések gyűjteménye. A zuhatagos idő vízjeleinek arabeszkjeivel.
Kertem elakadt szívverés, kocsonyás húsa gyommező - fojtó párában gomolyog
tövisbozót és rózsatő. Melankolikus líra? Ugyan. Önreflexió, viharzó élet,
tünékeny nosztalgia, sorok közt bújócskázó játékok, a burjánzó természet
látványának öröme, panteista derű; filozofikus meditációval ötvözve. A lét
teljességének birtokbavétele. Utazzanak bátran Mohai V. Lajos elégikus tájaira.
A mindenség igézete mindig igazi szellemi kaland.