Egy fiatal török tanító ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy írni kezdjen. Nem
verset írt, nem regényt, hanem az őt körülvevő nyers, csupasz valóságot vetette
papírra, úgy, ahogyan látta, úgy, ahogyan átélte, szépítgetés nélkül. Írásai
nyilvánosságra kerültek - és a bombarobbanás erejével hatottak. Hogyne, hiszen
először fordult elő, hogy az anatóliai falvak tragikus helyzetét olyan ember
tárta országa és a világ közvéleménye elé, aki maga is ebbe a környezetben látta
meg a napvilágot és serdült tisztán látó, érző és gondolkodó, felvilágosult
ifjúvá. Megrázó tanúvallomás s egyszersmind izzó vádirat ez a könyv. Szinte
nehezünkre esik elhinni, hogy századunkban, a civilizáció és a tudomány
legmagasabbrendű vívmányainak korában, nem messze tőlünk olyan emberek élnek,
akiknek számára még nem ért véget a legsötétebb középkor, akik elképzelhetetlen
nyomorban sínylődnek, s akiknek megdöbbentő tudatlanságát és elmaradottságát
ugyancsak felhasználják a maguk javára a körülöttük hemzsegő élősködők -
öltsenek bár magukra világi vagy vallási mezt. A fiatal tanító, aki hosszú
éveken át szívós küzdelmet folytatott a falvakban a babona és a tudatlanság,
félelmetes hatalma ellen, népének a legnagyobb szolgálatot mégis írásaival
tette, melyek azóta a világ számos nyelvén megjelentek és sehol sem tévesztették
el hatásukat.