Az irodalomtudósként számon tartott szerző nem mint zenekritikus elemzi
Paganini művészetét, nem is a zeneszerző életének krónikása, őt inkább a
Paganini-jelenség érdekli a szociológia, a tömeglélektan szempontjából. Épp
ezért a könyv nem az olasz hegedűs születésével, hanem halálával kezdődik. Fuld
annak jár utána, hogy mi történt 1840, Paganini halálának éve és 1876 között,
amikor egyetlen fia és hatalmas vagyonának örököse eltemethette az ördög
hegedűsének kikiáltott apját. Mint kiderül, a klérus tiltakozott a keresztény
temetés ellen, ezért őrizték a koporsót többek között egy olajsajtoló
malomárkában, majd láncra akasztva, egy lakatlan sziget sziklabarlangjában. A
halott Paganini különös sorsára a zenetörténetben mindaddig ismeretlen virtuózi
karrierje ad magyarázatot. Ő maga egész életében küzdött a személyét övező sötét
híresztelések ellen - hogy börtönben ült, hogy meggyilkolta szeretőjét -, de
éppen baljós, sátáni hírnevének köszönhette, hogy koncertjei soha nem látott
tömegeket vonzottak. A hölgyek először is a lábára pillantottak: nem
ördögpata-e, majd játékát hallgatva elájultak, sokan önkívületbe lovalták
magukat. A szerző a korabeli tudósításokon, kritikákon kívül olyan hírességek
véleményét is idézi, mint Goethe vagy Schubert, mellékeli az európai turnék
feszített menetrendjét, és sok képpel illusztrálja, hogy milyen volt a hegedűs,
milyennek látták, képzelték, akik megörökítették. Az izgalmas kultúrtörténeti
tanulmány megmutatja, hogy a sztárolás, a sztárkultusz lényegében 170 évvel
ezelőtt is ugyanolyan jelenségekkel párosult, mint napjainkban.