A cseh drámairodalom leglényegesebb jelenségének azt tarthatjuk, hogy
lassacskán lerázza magáról a ?tiszta? irodalom béklyóit. A legsikeresebb kortárs
színházi szövegek ugyanis gyakran színre állításukkal, vagy legalábbis az őket
létrehozó konkrét team ötletelésével párhuzamosan keletkeznek, tehát ezek a
színházzal és a konkrét megvalósítás céljával szorosan összefonódó színházi
szövegek. Az úgynevezett kollektív alkotás folyamata révén ezek a színházi
szövegek gyakran sokkal inkább egy nyitott jelenetsor formáját nyerik el, mely
szemben áll az emberek közötti dialógus mimetikusillúziójával, elbúcsúzik a
szintézistől, és a dramatikus formát teljesen dekonstruálja. A legtöbb
alkalommal ugyanis nem a történetről van szó, sokkal inkább a tulajdonképpeni
játékról, illetőleg a különböző metaszínházi jelekkel való játék elveiről.
Ezenfelül ezek többnyire egy konkrét társulathoz és színházhoz köthetők, melyek
keretében létrejön a színházi szöveg. Nem utolsósorban mindez az egész társulat
részvételével történő, a mai társadalom szimptomatikus jellemzőinek keresésében
keletkezik, és az autentikus, újabb kori történelmünk sötét oldalát leleplező
dokumentumok vizsgálatában, ami révén egy olyan egyedülálló művészi kijelentés
születik meg önmagunkról, cseh mentalitásunkról és identitásunkról, mely a
közönségben korosztályravaló tekintet nélkül visszhangra talál, és ezáltal a
kortárs cseh színházművészet per se egy jelentőségteljes módon alakul tovább.
Milan Uhde: Csoda az elátkozott házban (Csoma Borbála fordítása)Lenka Lagronová:
Csillagpor (Juhászné Hahn Zsuzsanna fordítása)Petr Zelenka: Állásinterjúk (Gál
Róbert fordítása) David Drábek: Csokifalók (Pe?ovská Flóra fordítása) Ond?ej
Novotný: Összeomlás (Hanzelik Gábor fordítása) Olga ?ubrtová???Martin Glaser:
Áramszünet (Gál Róbert fordítása) Tereza Verecká: A köves, köves pusztában (Jób)
(Forgács Ildikó fordítása)