Szerkesztette: Horváth Gergely Krisztián Nemzeti Emlékezet Bizottságának
Hivatala, 2019 A szovjetizálás 1948-ig tartó bevezető időszaka, majd a Kádár-kor
megszilárdulása közé eső másfél évtized számos olyan rendszerspecifikus
ismérvvel bír, amelyek egyértelműen jelzik, hogy 1956 nem jelentett azonnali
cezúrát. A restaurálódó diktatúrának a társadalom minden csoportját széles
körben sújtó újraintézményesülése a laikus szemlélő számára is analóg
jelenségeket mutat a forradalom előtti évek gyakorlatával. A vidéki társadalom
életére fókuszáló kutatásaink egyértelműen igazolták a párhuzamokat, pontosabban
a kontinuitást. Elég itt felidéznünk, hogy a Magyarországon létezett
szocializmus önmeghatározása szerint is politikai diktatúra volt. A pártállam
döntéshozói őszintén felvállalták, hogy a dolgozók ügyének elárulását, a törvény
a legszigorúbban bünteti. Az 1956-os forradalom így nemcsak az azt megelőző
évtized elnyomására adott katartikus válasz, hanem az ezt követő megtorlás révén
a továbbra is kontinuus, sztálini jellegű hatalomgyakorlás indikátora. Mégis,
1956 elbukása ellenére is egy sikeres forradalom, mert a társadalom általa
egyértelmű jelzést adott a tűréshatárról, s a Kádár-rezsim ennek tanulságaival,
tehát az ellenállás mértékével szembesülve volt kénytelen egy új modus vivendi
kialakítására 1963-at követően. A Vakvágány kifejezés főcímbe emelésével
kapcsolódunk a Magyar vidék a 20. században című sorozat első, Váltóállítás
címmel 2017-ben megjelent kötetéhez. Ily módon is szeretnénk jelezni, hogy az
1945. évi váltóállítás 1948-at követően egyértelműen zsákutcát - vagy, maradva a
vasúti metaforánál: vakvágányt - jelentett a hazai vidéki társadalom számára. A
kötet adatai: Kötés: keménytáblás Megjelenés éve: 2019 Terjedelem: 680 oldal