Szerző: Popovics Zoltán L?Harmattan Kiadó, 2014 A prezentifikáció
fenomenológiája egyetlen fogalom metszetén keresztül mutatja be Husserl szinte
összes jelentős művét. Husserl már a korai feljegyzéseiben is ragaszkodik ahhoz,
hogy többféle megjelenítés létezik. Nemcsak azt jeleníthetjük meg ? állítja ?,
ami egyszer már jelen volt. Vagyis elképzelhető egy olyan megjelenítés is, ami
nem újra-megjelenítés, nem re-prezentáció, nem visszaemlékezés. Valami olyannak
a megjelenése, ami tulajdonképpen sohasem volt jelen. Ezt a nem a jelenen
alapuló megjelenítést nevezi Husserl Vergegenwärtigungnak. Ricoeur pedig ezt
fogja prezentifikációként fordítani Husserl Eszmék című művének francia
kiadásában 1950-ben. Ha megnézzük Husserl szövegeit, a prezentifikáció
fogalmával több helyen is találkozhatunk: feltűnik az idő, az
interszubjektivitás, a fantázia és a kép leírása kapcsán is. Sőt a nyelv és a
jelentés elemzése során is. Nem érthető nélküle sem az idő intencionalitása (a
retenció és a protenció), sem a másik radikális különbsége (az apprezentáció),
sem a fantázia és a képtudat nem leképezésen alapuló leírása (a fiktum). De a
prezentifikáció nemcsak több eltérő fenomén interpretációja során alkalmazott
közös fogalom Husserl szövegeiben, de egyben megteremti ezeknek a jelenségeknek
az együttes olvasási lehetőségét is. A Vergegenwärtigung az idő, az
interszubjektivitás, a fantázia, a kép és a nyelv közös fenomenalizációjáról
tanúskodik! Egy temporalizált alteritást rajzol ki a fantázia, a kép és a nyelv
közegében. Egyfajta idő-másik-fantázia-kép-nyelvet. A prezentifikáció
jelentősége épp abban áll, hogy átmetszi Husserl különböző tematikájú és
különböző időben keletkezett szövegeit, ezáltal lehetővé teszi, hogy ezeket az
oly távolinak tűnő problémákat átfordítsuk egymásba. Vagyis, hogy ne beszéljünk
külön percepcióról, külön interszubjektivitásról, külön művészet- és
nyelvfilozófiáról.