?Miután hazatértem, elmentem Bellához a Szív utcai lakásba, ahol Ervin, az első
férje bújtatta '44-ben. Elmeséltem neki az összes szörnyűséget, mindent. Azt
mondta nekem, Ilona, te nagyon erős vagy, én nem éltem volna túl. Együtt sírtunk
abban a sötét kis szobában. Éreztem rajta a megkönnyebbülést, hogy fülig
szerelmes Ervinbe, éreztem, hogy boldog, mert túléltük a háborút, éreztem, hogy
bánja, amiért nem voltunk jobb testvérek, hogy elszalasztottuk az éveket, és
csak egy hajszál választott el minket attól, hogy elveszítsük egymást. Akkor
éreztem utoljára, hogy Bella szeret. A múlt végül mindannyiunkat utolér. Ott
visszhangzik indulatos mondatainkban, zátonyra futott kapcsolatainkban,
megmagyarázhatatlan testi tüneteinkben. Ahhoz, hogy rájöjjünk, a nagyon is
mainak gondolt életünket át- meg átszövi az elmúlt idő, el kell kezdenünk az
ismerkedést. Az ismerkedést anyáink, nagyanyáink, dédanyáink bánataival,
örömeivel, szenvedéseivel, veszteségeivel. Ezekből, mint apró igazságdarabokból,
végül összeállíthatjuk sorsunk képletét. Megérthetjük döntéseinket,
vonzalmainkat, választásainkat. Menjünk vissza a Szív utcába, mert nekünk is van
Szív utcánk! Kérdezzünk, kutassunk, emlékezzünk, ahogy Gurubi Ágnes teszi ebben
a lebilincselő családregényben, ami visz, sodor magával, mintha egy színes,
szélesvásznú filmet néznénk. Ahogy a múlt, úgy a Szív utca története sem múlik
el nyomtalanul. Képei, szereplői napok, hetek múlva is felbukkannak, pontosan
úgy, ahogyan a legjobb regényekkel történni szokott. Orvos-Tóth Noémi