1932. március 7-én délután négy óra tájban, a braziliai Ford-ültetvényen,
valahol a Tapajos folyó mentén a huszonnégy éves Molnár Gábor kezében felrobban
egy gyutacsokkal teli bádogbogoz. Bekövetkezik a tragédia: a nagy reményű fiatal
gyűjtő szeme világát vesziti. Hogyan találja meg helyét a rászakadt fekete
világban? Hogy jut el a nagy veszteség után is az emberileg lehetséges teljes
értékű élethez? Egyáltalán mibe kapaszkodhat az ember egy ilyen már-már
reménytelen helyzetben is? Az író nem csak kérdez, meg is adja a választ,
éspedig saját legszemélyesebb példájával: csakis önmagába. Ezt a nehéz utat, az
önmagáratalálás éveit mutatja be az Éjbe zuhant évek, az író regényes
önéletrajzában második része, mely az 1932-től 1935-ig terjeszkedő korszak
eseményeit dolgozza fel. A kötet első harmadában még kedves brazíliai
környezetében találjuk az írót, hűséges kisérői: Abilio, Juan és Klementino
társaságában. Majd - már a tragikus fordulat után - útban hazafelé,
Magyarországra. Aztán a harc, a nagy belső erőfeszítés évei következnek,. Közben
újra hűséges társra talál: megbízható Remington írógépén mintegy
írásgyakorlatképpen belekezd brazíliai élményeinek feldolgozásába. És kiderül:
az írásgyakorlatok érdekfeszítő elbeszélések. Mire a regény zárul,
előkészületben az első nagysikerű kötet: a Kalandok a brazíliai őserdőben.