Tutanhamon legendás neve az ókori történelem egyik érdekes fejezetét idézi fel:
az ősi Egyiptom bámulatra méltó művészetének fénykorát. De emlékezetünkbe idézi
a modern régészet romantikus és izgalmas szakaszát is. Amikor 1922. november
26-án Howard Carter szívós munkája nyomán feltárult Tutanhamon több ezer évig
elfeledett sírjának ajtaja, a felfedezés az egész világot lázba hozta. A
káprázatosan gazdag, páratlan szépségű és úgyszólván teljes épségben maradt
kincstömeg, amellyel a sírt telezsúfolták, valóságos szenzáció volt világszerte.
Még olyan babonás hírek is felröppentek az újságokban, hogy ez a páratlan
felfedezés átkot vont a kutatócsoport tagjainak a fejére: a fáró bosszúját
kezdték emlegetni, és ma is akadnak még emberek, akik hitelt adnak a misztikus
valótlanságoknak... Mi a valóság és mi a képzelet szüleménye? Lehetséges, hogy a
tények még fantasztikusabbak, mint a legenda, Christiane Desroche-Nblecourt
lebilincselő szövegéből és a magas színvonalú, valósághű képanyagból valóban
bámulatos tények derülnek ki. A szerző először a sír felfedezésének történetével
foglalkozik: elmondja, hogyan bukkant rá az angol régész Tutanhamon
nyugvóhelyére, holyan találta meg az 1110,4 kg súlyú színarany szarkofágot, s mi
az igazság a fáraó bosszúja körül. Ezután világos történeti áttekintéssel
lefesti az évezredekkel ezelőtt lejátszódott drámát. Elemzi Tutanhamon
gyermekkorát és kibogozza bonyolult családi kapcsolatait; megkapó
részletességgel idézi fel a koronázási szertartást és az ifjú király rövid,
kilencévi uralkodását. Új, tudományos körökben még vitatottt felfogásban
magyarázza a sírban talált különféle tárgyakat, majd leírja a fáraó tetemének
bonyolult mumifikálási műveletét s a halhatatlanságra való előkészítésével
kapcsolatos temetési szertartásokat. Végül új adatokkal világítja meg a fáraó
özvegyének nehéz helyzetét és a trónutódlási problémát. Könyörtelen ellenségei
még halálában is üldözték Tutanhamont: minden nyomát el akarták törölni annak,
hogy valaha is élt, hogy ezáltal - hitük szerint - megfosszák a
halhatatlanságtól, az új élet lehetőségétől. De 3265 esztendő után az ifjú fáraó
földi maradványai világra kerültek, vallottak a sok évezredes tárgyak, s
Tutanhamon diadalmaskodott hajdani ellenfelein, íme, mégis elnyerte a
halhatatlanságot - ha másképp is, mint ahogy azt az egyiptomi papok annak idején
gondolták.