Böll újra és újra elragad: nem lehet letenni, végig kell olvasni egy szuszra
minden novelláját, a régieket és az újakat egyaránt. Pedig azt hittük, hogy hol
van már az a háború, hol a lövészárkok hajdani félelme, a szűkölő rettegés a
haláltól, fiatalemberek értelmetlen halálától egykori iskolájuk kórteremmé
alakított tantermének egykori táblája alatt, ahol a haldokló még saját kézírását
véli felfedezni egy boldogabb és békésebb világból. S azt gondoltuk, hogy hol
vannak már az életben maradottak, de testi-lelki megnyomorítottak, akik vádló
árnyakként tébolyognak az ötvenes évek Németországában és Európájában. Hát itt
vannak még, ma is köztünk vannak, mint Böll novellái is tanúsítják, ha nem is
rongyosan már, de lelkileg toprongyosan, áldozatként, tanúként vagy vádlóként,
hogy többé ne történhessen meg, ami majd fél évszázada megtörtént itt Európában.
Böllnek a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején írt novellái is, amelyek
mind kiváló életképek és a mai nyugati világ hű tükrei, arról szólnak, hogy
lehet-e ma tisztességesen élni.