1939 nyarán írtuk. Bexham, az idilli kis halászfalu lakói háborúra készülnek.
Egy háborús hős lánya, a gyönyörű Judy Melton, a társasági élet középpontja,
Meggie Gore-Stewart, a látszólag kiegyensúlyozott Mathilda Eastcott, és Rusty
Todd, a helyi csónakház tulajdonosának meglehetősen fiús lánya mindannyian
eltökéltek abban, hogy a háborúban aktív szerepet vállalnak, miközben férjeik,
fivéreik, apjuk és szerelmeik a fronton harcolnak. Elképzeléseikben azonban nem
a zoknikötögetés szerepel... Nemcsak a fiatal hölgyeknek, hanem az édesanyáknak
is eltökélt szándéka, hogy új szerepet találjanak maguknak. Így tehát a nácik
által megszállt Franciaországgal szemközti sussexi kikötőben a gondosan
összefércelt társadalmi kapcsolatrendszerek egyre inkább szétfoszlani látszanak.
A bexami asszonyok a réten, egy gesztenyefa árnyékában ülnek össze, és felidézik
mindazt, amit körülöttük és bennük örökre megváltoztatott, és aminek a
megválotzásában ők maguk is szerepet játszottak. Egyikük sem ugyanaz az ember
már, mint annak előtte, mégis, amikor a férfiak hazatérnek a háborúból, azt
várják el tőlük, hogy - mintha mi sem történt volna - ismét öltsék magukat az
anya, lány, kedves és nagymama szerepét. Csak a gesztenyefa változatlan -
virágzik rendületlenül, és szimbólumává válik mindannak az egységnek, ami már
örökre a múlté... A faluban mindenki imádta a gesztenyefát. Életük részévé vált,
a srácok felmászhattak rá, a lányok üldögélhettek alatta nyári estéken
társalgást színlelve, miközben folyton azt lesték, nézik-e őket a fiúk. Több
mint fél évszázados terebélyesedése közben a fa akkorára nőtt, hogy ő uralta a
zöld gyepet, amely a bexhami házak és nyaralók többsége előtt elterült. Szép
időben, hétvégeken - és persze munkaszüneti napokon - az idősebbek rendszerint
nyugágyakba telepedtek a fa dús koronája alatt, miközben várták a krikettjátszma
kezdetét, és csak azért távoztak, hogy a zöldön átgázoljanak áhított italukért.
A fa törzséba természetesen körös-körül monogramok véstek, ezek többségét szívek
szegélyezték: így fonódott egybe remény és romantika a fa rücskös, ám örökké
fénylő kérgén. A monogramok ifjú tulajdonosai számára jótékony homály fedte a fa
eredetének körülményeit, az, hogy milyen erőteljes jelkép volt és marad is azok
számára, akik ületették.