Szemerkél az eső. Ázottan térünk vissza a cukrász műhelyébe. Reggel óta együtt
vagyunk, a műemlék ház felújításának befejező munkálataira voltunk kíváncsiak.
Izgatott, gondterhelt, feszült. Bizonytalan is kissé. E pillanatban nagy
tehernek érzi, hogy sokat kell még elvégeznie neki is, nemcsak az építőknek.
Életművének koronája készül az egri Harangöntő utcában: a Kopcsik Marcipán
Múzeum. (Még a nevén is tűnődik néha.) Ilyenkor nem nagyon érdemes vitatkozni
vele, különösen nem előállni a kívülálló naiv ötleteivel. Az előtérben lerakjuk
az esernyőinket. Tisztes távolból szemlélem, ahogy átöltözködik a munkához.
Idejövet panaszkodott, fáj a lába. Ideggyulladás, vagy micsoda. A sok
guggolástól, álldogálástól; mereven tartott kézzel, lábbal órákat tölt a
márványlapos asztal mellett. Ötven éve a szakmában...