...Ma két éve kezdődtek azok a dolgok, amikről beszélni akarok. Egy napon azt
vettem észre, hogy a Liszt Ára, mely szigetemtől balra, csekély távolságban
kuksolt eddig a vízben, jó néhány arasszal feljebb fekszik. Mikor jobban
odafigyeltem, láttam, hogy lassan, de állandóan úszik fölfelé. Nono, mondtam,
furcsa, én azt hittem, hogy ez a kő le van ágyazva a folyó medrébe, de, úgy
látszik, tévedtem. Ez nem egy fix pont, amire számítani lehet, ez megindult, és
megy-mendegél, ez, úgy látszik, nem is kő, hanem valami állat vagy hal, nem is
tudta, de sebaj. Már jobban meghökkentem, mikor másnap csak azt látom, hogy a
Hús Ára, egy csinos bokor a part mellett, nekilódul, és mint az őrült, elkezd
futni fölfelé. Ez már nagyobb baj volt, utána dobtam a lasszót, és egy darabot
még lecsíptem belőle, de egyre gyorsabban futott, és ma már ott van valahol a
Drágakő-Erdő közelében, maga mögött hagyva az Ananász-fokot és a
Pezsgőzuhatagot. No, mondok, ez már baj, én azt hittem, hogy ez egy bokor, de
nem, ez is megy magától, megindult, mint a dunsinanei erdő. Nyilván a csodák
korát éljük...