Ezen intermezzo után másnap megint kihallgatásra vittek. A légkör zordon volt
és attól féltem, tettlegességre kerül sor. Mint békeszerető ember ezt igen
szerettem volna elkerülni. Hirtelen eljutott az agyamig egy félvállról odavetett
kérdés. - Mit tud Sigmond Kornél nemi életéről? A két harisnyán kívül semmit nem
tudtam róla ezen témakörben, de nem akartam, hogy a nyomozás kátyúba jusson. -
Az, mármint a nemi élete, nagyon furcsa volt. Napsugár öntötte el a Hatvan
kihallgatóhelyiségét legott, a késő órák ellenére. - Beszéljen! Adjon elő
mindent őszintén! - Sigmond Kornél - kezdtem - szeretett fehér, ringó húsú,
molett nőket fekete vízilóbőrszíjjal korbácsolni. - Innen kezdve részletesen! -
hangzott a baráti kérés, s kihallgatóim hátradűltek. - A korbácsolást
személyesen nem láttam - (kiábrándult sóhajok) -, de egyszer, mikor Kornélt
meglátogattam, a reneszánsz festészet jegyzeteit hoztam el tőle... (nem számít -
intett a főelőadó keze. Látszott, azt sem bánná, ha az új magyar népi
tengeralattjárók terveit kértem volna tőle franciai megbízóim részére.) Mielőtt
csöngethettem volna, az ajtó kinyílt. (Kornél lakásán sose voltam, s nagyon
reméltem, nem érdeklődnek a címe után.) Izgatott, sőt feldúltnak mondható hölgy
rohant ki az ajtón. Fehér blúza gyűrött volt, kifejezetten tépett, és a testéből
látható részen egy vörös csíkot véltem felfedezni, ami a nyakán kezdődött és
keblei felé tekeredett. Az igazság kedvéért meg kell említenem, hogy a nő nem
volt molett, inkább teltkarcsú. - Teltkarcsú tyúk - mondta a másik ávós.
Bólintottam. - Beléptem a szobába, és nem tudtam, mit szóljak vagy csináljak,
annyira megdöbbentett a látvány. - Teljesen érthető - mondta a kihallgató. - A
szoba közepén ott állt Kornél fekete korbáccsal a kezében. A vízilóbőr fényes
volt... Egy ideig zavartan vártunk. Végül is barátom rekedt hangon csak annyit
mondott: Remélem, illetve nem szeretném, ha félreértenéd a helyzetet. Mit lehet
itt félreérteni? Hozzáfordultam és megkérdeztem: Mondd, Kornél, te vered a
nőidet? Csak jelképesen.