Gyermekkora óta szerelmese volt a színházak, s amikor már nemcsak rajongó
nézőként élvezte a színpadi játékot, hanem éles szemű bírálójává és nagy
fölkészültségű teoretikusává lett a színháznak, akkor írta ezeket a
vallomásszerű sorokat: Vidéken, egy forró padláson kutakodva, a pókhálóval
bevont gerendák és régi ládák között, véletlenül megleltem kis játékszínházamat,
melyet több mint húsz éve nem láttam... Ezzel a színházzal nem közönséges
lázakat éltem át. Ha ezerszer is papírból, fából van összeábdálva, egykor mégis
ez jelentette nekem a valóságot és az egész életet... Mesterségemhez tartozik,
hogy színházi előadásokról írjak. Olykor fanyar és csüggedt vagyok, s nem
melegít fel semmi színházi lámpa. Most már tudom, hogy ez a színház kényeztetett
el, melynek ötéves koromban igazgatója, rendezője, költője voltam, és mindig
azokat a remegő élményeket keresem ott is, amiket itt találtam, mikor a kis
ezüstcsengő - valami friss, télies és titokzatosan zúzmarás hangon - az előadás
kezdetét hirdette. Szóval a színvonalat nagyon is magamra állítom. Egy
játékszínház örömét várom az igazi színháztól és az élet a mese végtelenségét.