Sose gondoltam volna, hogy olyan regényt olvashatok egyszer, amelyiknek én
vagyok az egyik főszereplője. És tessék... Furcsa érzés. A szerző időrendileg
nem egészen pontos, amikor a regény cselekményének kezdetét 1960-ra teszi, de
hát ez nem dokumentumregény. Annyi bizonyos, hogy semmilyen dokumentumban nem
található bizonyítéka annak, hogy Menszkben, a XX. század hatvanas éveiben élt
volna Lenin rokona, Szalamon Majszejevics Blank, vagy annak, hogy az amerikai
állampolgár, Lee Harvey Oswald egy szovjetellenes csoport tagja lett volna,
amely merényletet készített elő Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs ellen.
Ennek ellenére, mikor az erről szóló részeket olvastam, mindig ugyanazon a
gondolaton kaptam magam: bár a valóságban ez nem így volt, de akár így is
történhetett volna. Uladzimir Nyakljajeu Menszki regény-ének fénnyel áthatott
terében az ifjúság szálló aranypora a legfontosabb szereplő. Való igaz, hogy nem
minden történt úgy, ahogy a szerző írja, de a mi fiatalos romantikánk,
kamasztörekvéseink, barátságunk, szerelmeink, muzsikánk, költészetünk tisztasága
ilyen volt. A szódavizes szörp ízén kívül én ebben a regényben megéreztem az
akkori menszki levegő ízét, a korai hatvanas évek Menszkjéét, az olvadás végső
éveiét, aminek tavaszszaga alig ért el Moszkvától Menszkig, átfolyt a Szviszlacs
bal partjáról a jobbra, a Kerek tértől a Szabadság térig, ott terjedt a Marx és
az Engels utcán, és bekanyarodva, elveszett az Ifjúsági Színház antik utánzatú
oszlopai között... (Részlet Viktar Ledzenyeu (Vil) utószavából)