Fent a Monte Pincion olyan élet volt, mint egy ragyogó ünnepnapon. Hosszú,
ragyogó kocsisor látogatta meg e szelid, felhőtlen májusi napon a ?kerthalom
korzóját. Most ismét alágördültek, a legtöbb a Piazza della Trinitán át a Via
Sistina felé. Az esti nap elküldte szelid, meleg sugarait az örök városra. A sok
kupola vakító bíboröltönybe öltözött; oszlopokon, sima falakon ragyogtak a
szikrázó sugarak. Már árnyék lopódzott a nyilt terekre és szűk utcákra s
félhomályba borította az embereket és szobrokat. Fölkúszott á homály a fenyőkre
és cyprusokra s csak a koronák tetején nevetett még fáradt fénnyel a nappal
világossága. Csak egy szempillantás kell, hogy a délvidék sötét éjjele boruljon
e híres parkra is, mely most még lódobogástól, kocsizörejtől, szép római nők
élénk társalgásától, tréfáitól és kacagásától visszhangzik. Lent a fák között
ült egy fiatal dán orvos, Krag dr. s barátjára, Birke festőre várt. Előre
hajolva alakokat rajzolt botjával a homokba. Hirtelen erős rózsaillatot érzett s
fejét fölemelve, egy pár szép, barna gyermekszembe tekintett. - Signore,
vásároljon! Egy kis virágárús leány volt, ki őt választotta ki áldozatául.
Csábítólag tartott eléje egy csokor frissen szedett rózsát s nagy, barna szeme
kihívóan villogott rá. Krag nemet intett fejével.