A beavatás szertartása története régóta élt bennem, az alapötlete nyolc-kilenc
évvel ezelőtt fogant meg. Nem siettem vele, az évek során hagytam, hadd
növekedjen, munka vagy pihenés közben, vagy nemegyszer egy-egy álomban látott
képpel, epizóddal. Természetes, hogy ilyen esetekben az író túl erősen kötődik
alakjaihoz és magához a meséhez is, kell a segítség, a kívülállók szeme, hogy
észrevegyék a hibákat, szerkesztési problémákat. Húszezer fényévnyire a Földtől
David Whist és fia az első telepesek magányos életét éli egy a paradicsomi
bolygón. Annak idején többen érkeztek ide, ám a törékeny idill egyszer csak
megbomlott. Volt, aki hazatért, David felesége pedig hirtelen,
megmagyarázhatatlan módon életét vesztette. halálának okára azóta sem derült
fény, pedig most már sürget az idő, mert tizennégyezer újabb telepes közeledik,
akiknek biztonsága, sőt élete múlik azon, hogy megfejtik-e a bolygó titkait.
Vajon tényleg csak egy primitív természeti nép lakja? És mit takar valójában a
beavatás szertartása? Az egyre feszültebb helyzetben félő, hogy előbb-utóbb
előkerülnek a fegyverek, és e távoli gyarmaton megismétli magát a cseppet sem
dicső földi történelem. A háromszoros Zsoldos Péter-díjas szerző, 2007 legjobb
európai SF-írója érzelmekkel teli, drámai mesét sző két, éles ellentétben álló
világ találkozásáról, és a közöttük rekedt mindennapi emberekről.