Egy autista kislány története A könyvben a szerző egy autista kislány ápolása
közbeni mindennapi küzdelmeit írja le: tapasztalatait, harcát az autizmussal, a
környezet értetlenségével és bizalmatlanságával, saját kételyeivel és
kérdéseivel. A küzdelemből ő és ápoltja győztesen kerülnek ki, de kiszabadítva
Sophie-t kemény burkából, ott állunk a kérdés előtt: hogyan tovább? Mi a
következő lépés? Van-e, lehet-e folytatás, olyan-e a világ körülöttünk, amelybe
képes lehet egy autista kislány kilépni? A történet Németországban játszódik, de
akár hazánkban is történhetne. Az őszinte hangvétel, a bátorság és elszántság
sok embernek adhat erőt a mindennapokban. Miközben olvassuk a történetet,
érezzük: ez nemcsak az autistákról, hanem rólunk is szól, nemcsak a súlyosan
fogyatékosokról, hanem a bennünk levő autisztikus jegyekről is. Az
elidegenedésről, ami miatt mi is félünk kilépni a világba. A lélegzetelállító
történet líraisága, amely a lélek pontos képét adja, ötvöződik a tudományos
precizitással. A könyvben gyakorlati leírását láthatjuk a szorosan tartás és a
támasztott kommunikáció módszerének. Mindezekről a függelékben ismételten pontos
leírást kaphatunk a szerző és Georg Kühlewind tollából. A kötethez Georg
Kühlewind írt ajánló utószót. ?Úgy gondolom?, írja Georg Kühlewind ?ezek az
emberek azért vannak itt, hogy megtanítsanak nekünk valamit, megmutassák nekünk,
milyen lény az ember, és mi történik, ha az autopercepció gyenge, és ezáltal a
nyitottság az intuíciós források irányában nagyobb. Többet tanultam az emberről
autisták írásaiból és megnyilatkozásaiból, mint más forrásokból. Abban is biztos
vagyok, hogy sokan közülük egy valóságosabb világban élnek, mint mi, mert
úgynevezett észlelési zavaruk olyan világképet kínál számukra, amely nem
szegényebb, hanem gazdagabb a miénknél: nagyrészt rendelkeznek azzal a megismerő
érzés általi észleléssel, amit mi kisgyerek korunkban elvesztünk. ?Észlelési
zavarukat? a mi észlelésünkhöz mérjük. Ha elolvassuk, hogy Melanie és Sophie
hogyan ismerkedtek meg, látható, hogy Sophie azonnal felismerte, hogy Melanie
meg fogja érteni őt, és barátságuk mindkettőjük számára fontos lesz. Magam is
tapasztaltam, hogy egy ilyen nyitott (?burok nélküli?) lény induktív hatással
van más emberekre, feltéve, ha ezek nem élnek éppen egy krokodilbőr vastagságú
burokban: vagy leesik elválasztottságuk legalább egy része, és a többi ember
iránti szeretetük kivirágzik, vagy pedig elutasítják ezt az érzést, és
antipátiát vagy akár gyűlöletet éreznek a nyitott ember iránt.?