A Tárih-i Üngürüsz, a magyar ősgeszta 1453-ban íródott a török szultán számára
egy réges-régi ősforrás alapján. Sorsa azóta a lét és a nemlét bugyrait járja...
Bár 1860-ban Vámbéry Ármin átadta az MTA-nak, 120 éven át ismét nemlétezőnek
tekintették. Csak akkor vált mégis ismertté, amikor ezt a tétlenkedést látva
szorgos magyarok kikölcsönözték a török nyelvű kéziratot, és megszervezték
magyarra fordítását. Megpróbálták megnyerni a Tárih-i Üngürüsz kiadatásához
Ligeti Lajos turkológus, az MTA akkori alelnökének támogatását. Amikor ez ügyben
személyesen felkeresték, és nem tágítottak e szándékuktól, az MTA akkori
alelnöke így kiabált: ?Ne merjék ezt megtenni, mert véresre zúzott homlokkal
fognak visszahátrálni!, és Ne akarjanak engem a sz?ros vödörbe dugni!?
Grandpierre K. Endre két nagyhatású ismertetőt tett közzé róla, és ezután a
Tárih-i Üngürüszt nem lehetett tovább elhallgatni. Korlátozott példányszámban
kiadták, de egy hamisítással felérő, torzított változatban, amelyekbe a fordító
belement, mert, ahogy mondta: ?Erőltették, nem tehettem mást?. Az eredeti,
hamisítatlan kézirat őstörténeti része most, ebben a kötetben lát először
napvilágot, Grandpierre K. Endre összes e témában megjelent írásával együtt.
Grandpierre Attila tanulmánya vezeti be, amelyben megvilágítja a különböző
álláspontokat, azok eltéréseinek okát, feltárja a Tárih-i Üngürüsz idősíkjait,
hogy megvilágítsa a helytálló értelmezéséhez szükséges legfőbb szempontokat.
Ennek során fény derül az ősi magyar szájhagyomány jelentőségére, a magyar
nemzeti sajátosságokra, a regöseink és a mágusok közötti kapcsolatra, Nimród
történelmi szerepére, s részletes képet kapunk a Tárih-i Üngürüszről, amely
őstörténetünket az eddigieknél mélyebb összefüggésbe helyezi. Bebizonyosodik,
hogy a Tárih-i Üngürüsz legfontosabb nemzeti krónikánk, amely képes arra, hogy
hathatósan hozzájáruljon a magyarság szellemi megújhodásához. (Grandpierre
Attila)