A KÉT HUSZÁR Alig találunk a világirodalomban oly irót, mim Tolsztoj, aki
nemcsak nagyszabású és sokoldalú oeuvret hagyott hátra, hanem nagy alkotásainak
minden alapköve, téglája, sőt minden kövecskéje is magán viseli az iró teljes
komolyságát, művészi őszinteségét és lángelméjének pecsétjét. 1852 volt az az
esztendő amelyben Tolsztoj első irót alkotása, a ?Gyermekkor megjelent és ebben
az évben kezdte meg A földesúr reggelé-t, amelyben már feltűnik Nyechljudov neve
és alakja, az orosz földesúré, aki szereti parasztjait, szét akarja osztani
köztük vagyonát de önzetlensége meg nem értésre, fásult közönyre talál. Az
ötvenes évek Tolsztoja még tapogatózik. Már az a tökéletes elbeszélő, amilyennek
a Két huszár (Dva guszára) cimü frappáns elbeszéléséből ismerjük meg. A
naturalista írók közé tartozik, alakjai az életből nőnek ki, mintegy az élet
illatait és szagát hozzák magukkal, de mondatai és gondolatai hátterében ott van
a végtelenségbe kivetett nyugtalanság: mi hát az élet célja? Erre a nagy
kérdésre Tolsztoj, mint Krisztus kései tanítványa, mint valami uj János apostol,
megtalálta a feleletet: az élet célja a szeretet. A szeretet vallása, amely már
ifjúkoru müveiben is megvan csirájában, terebélyes fává nőtt meg az alatt a
félszázad alatt, ameddig Tolsztoj irói tolla remekmüveket teremtett. Tudjuk,
hogy hosszabb szünet következett be szépirodalmi alkotásaiban. Szinte csömör
fogta el a művészi eszközök alkalmazásától, amig egyszerre uj szemhatár nyílott
meg előtte: a szeretet vallását művészi eszközökkel is lehet hirdetni. Ebből a
második, gazdag periódusából való például az Ur és szolga cimü elbeszélése
(1895), melyben a Nyechljudov gondolat már egész világosan jelentkezik: az ur
életét áldozza fel szolgájáért és a szeretet vallásában keres és talál
megnyugvást...