Védeni kell az öreg Fritz Tolm sajtófejedelmet. Valamilyen - mindegy, milyen -
csúcsegyesülés elnökévé választották, ezentúl tehát gondot kell viselni az
életére. Őr, rendőr, titkosrendőr, géppisztoly, URH, helikopter, páncélautó
kell, fegyvergyűrű, nyomozóháló, áttörhetetlen ostromzár. Védelem az öregúrnak,
a családjának, őrizet feddhetetlen családtagjainak, szakadatlan ellenőrzés a
feddhetőknek - mert, bizony, többszörösen sebezhető ez az új elnök, ez a
félproletár-sorból fölkapaszkodott sajtófejedelem, ez a véletlen közéleti
nagyság és nagyhatalom, ez a voltaképpen csak félbemaradt művészettörténész:
igencsak vörösök ennek a fiai, kommunista asszonnyal él együtt az egyik,
környezetvédőbalos a másik, egy gonddal neveltetett istápoltja bujkáló
terrorista valahol, volt menye azzal a terroristával bujkál és merényletre
készül. Csak az a lánya feddhetetlen az öregúrnak, aki egy áruháztulajdonos
nagymenő felesége, aki úrlovas, aki színes magazinok gyakori címlapfotó-témája.
Ostromzár kell e köré a család köré, képtelenségig áttörhetetlen, magánéletet és
szabadságot megszüntető, a rendőrállam szuperszervezete - nem is a család köré,
hanem a fönnálló rend, az uralom, az érdekszövetség védelmére. Aztán teherbe
esik a feddhetetlen úrlovasdáma, férje hosszú távolléte idején, nem tudni,
kitől. Áttörhetetlen az ostromzár! Aztán az ostromgyűrűbe zárt vagy beszorult
ismerősök sorsa fordul másfelé, mint a rend kívánná. Aztán valahonnan, talán a
Közel-Keletről elindul egy merénylő a rajnai táj felé, egy robbanóanyaggal
töltött kerékpár közeledik. És minden széthull, nagyságok törnek meg,
titkosrendőrök futkosnak eszüket vesztve, lángokban a sajtófejedelmi kastély, és
harmadnapra oda az elnök elnöksége, mert Tolm nem az egyik - öngyilkos -
közéleti nagyság temetésére megy el, hanem az általa is elítélt terroristáéra, s
ott derűsen azt mondja: szocializmusnak kell következnie, győznie kell.
Példátlan kritikai vihart támasztott hazájában a Nobel-díjas Böll 1979 nyarán
megjelent új regénye. Szentimentális giccslektűrtől riasztó politikai krimiig
mindennek nevezték, és csak a legkíméletesebb kritikusok szánakoztak azon, hogy
milyen fáradt, kétségbeesett, nézetei micsoda hullámvölgyében vergődő író ez az
író, milyen íróiatlan író is, hiszen föltűnően sűrűn él olyan elhasznált
jelzőkkel, mint kedves, mint cinikus, dohog olyan szavakat használva, mint
pornófranc... A kérdés csak az, hogy milyen világ milyen társadalmához milyen
nyelven, hangon lehet, kell szólni. Akit támadtak azzal, hogy Praeceptor
Germaniae-nak véli magát, és támadnak azzal, hogy lompos ruhás, plebejusbeszédű
kölni-bohóc, most kétségtelenül az utóbbi hangján támad. Várak, fellegvárak, a
szabadság nevében képtelen erőszakot művelők ellen. Gúnyolódik, csúfolkodik,
csapkod és odavág. Vár- és fellegvárlakók nehezen tűrik ezt.