A Nobel-díjas angol író nálunk is jól ismert regényei - a Legyek ura, Az
utódok, a Ripacs Martin, A torony, a Beavatás - rendszerint végletes
helyzetekben jelenítik meg az értelem és az ösztön, a vakvéletlen és a szabad
akarat, a gonoszságra való eredendő hajlam és a jóság erőinek küzdelmét. A
szereplők jelleme, gondolatvilága, ösztönélete ugyancsak szélsőséges. Goding
mégsem példázatokat ír. Igazán kitüntetve érezném magam - mondja erről -, ha
valaki a példázat szót a mítosz szóval helyettesítené... Ugyanis érzésem szerint
a példázat valamiféle kitalált dolog, a felszínen mozog, míg a mítosz a dolgok
gyökeréből sarjad, abban az ősi értelemben, hogy a mítosz kulcs a létezéshez, az
élet teljes jelentéséhez, a tapasztalat összességéhez. A Látható sötétség ilyen
értelemben nagy mű. Szereplői, helyszínei, cselekményének fordulatai
érzékletesen maiak és érzékelhetően egyetemesek - ettől ismerősek annyira.
Matty, a háborús londoni bombázás tüzéből kivetett kisfiú, aki a szeretetet és a
szánalmat egy, a világ szemében perverznek számító tanárban leli fel, s
felnőttkorában az őt zaklató kérdésekre előbb Bibliájától, majd szellemlényektől
vár választ; Sphy és és Toni, a gyönyörű külsejű, belül azonban hatalmaktól
megszállott ikerpár; az öreg könyvkereskedő és mindenféle vallási-filozófiai
divathóborttal sodródó barátja - ők játszák el ezt a különös történetet. Életük,
vezérelje bár az együgyű tudni akarás, az érzelemhiánytól eltorzult
intelligencia vagy a szánalmas kapaszkodás, úgy érezzük, végzetszerűen fut össze
egy terrorista gaztett gyújtópontjába - hiszen a regénybeli tüzek időtlen idők
óta égnek, s terjesztik a látható sötétet.