Legutóbb 1966-ban jelent meg Hárman mennek, beszélgettek címmel válogatás a
legújabb német kisregényekből. Ilyen-amolyan formában azóta is sok német
kisregény látott napvilágot magyarul, éppen a legjelesebb szerzőktől, például
Siegfried Lenz Világítóhajó-ja, Böll Katharina Blum-ja, Handke A kapus félelme a
tizenegyesnél című kötete, Walser Menekülő ló-ja stb. - ezúttal további
szerzőket mutatunk be, javarészt ifjabbakat. Többségük alig ismert még nálunk, s
hazájukban is elsősorban a legutóbbi évtized prózai áramlatait képviselik. Négy
osztrák szerző három NSZK-beli mellett (már amennyire e nemzetiségi
elkülönítésnek van értelme) - ez mindjárt jelez valamit. Az utóbbi időben az
osztrák irodalom hozta a legtöbb újat a német nyelvű próza terén. Handke,
Artmann, Frischmuth bemutatkozása után e radikálisan kritikus irodalom további
érdekes változatait ismerhetjük meg Wolgang Bauer, Gert Jonke, Thomas Bernhard
és Peter Rosei egy-egy kisregényében. Az NSZK-beli szépprózát a dokumentaristák
képviselik, a tényregény három változata, amelyek a történelmi dokumentumtól a
lelki dokumentumhoz vivő irodalmi fejlődésutat rajzolják meg. Tankred Dorst
kötetzáró kisregénye mintha egyszersmind azt az üzenetet tolmácsolná, hogy az
irodalom minden kitérőjéről az emberi kapcsolatok ábrázolásához tér vissza. A
német próza ide torkolló kalandozásait követhetjük nyomon e könyvben. Tartalom
Wolfgang Bauer: A lázfej (Tandori Dezső fordítása) 5 Gert Jonke: Az emlék jelene
(Tandor Dezső fordítása) 103 Thomas Bernhard: Járás (Révai Gábor fordítása) 185
Peter Rosei: Ki volt Edgar Allan? (Tandori Dezső fordítása) 258 Dieter Kühn: N
(Bor Ambrus fordítása) 335 Hans Frick: Kéklő órán (Vályi-Nagy Ágnes fordítása)
419 Tankred Dorst: Klara anyja (Kertész Imre fordítása) 507 Utószó (Györffy
Miklós) 589 Életrajzi jegyzetek 599