A magyar történelem kimagasló alakja, a kuruc szabadságharc vezetője, erdélyi
fejedelem és író - II. Rákóczi Ferenc - születésének 300. évfordulóján jelenik
meg újra ez a mindenképpen impozáns vállalkozás: Laczkó Géza történelmi regénye.
Tárgyát tekintve, a maga nemében páratlan alkotás: máig a legjobb
Rákóczi-regényünk. Az író utolsó műve, melynek megírásához hosszú ideig készült,
s szinte a tudós alaposságával, történész-gonddal, gazdag életismerettel, nem
utolsósorban művészi leleményességgel fogott hozzá. Nem előzmények nélkül
született: már 1918-ban kiadott Zrínyi-regényét (Német maszlag, török áfium) a
modern magyar történelmi regény megteremtésére tett szerencsés kísérletnek
tekintette Babits Mihály. A Rákóczi-regény ugyancsak szokatlan eljárásával,
elmélyült lélekrajzával hat ránk, s a körültekintően mély és átfogó analízis
szolgálatába tudta állítani az író barokkosan érzékletes-dús, archaizáló
nyelvezetét is. Halála (1953 végén) meghiúsította a befejezést, mégis teljesnek
érezzük, hisz a második kötettel voltaképp véget ér a szuverén egyéniség és nagy
nemzeti hős történelmi küldetése. Már a regény széles alapozása megnyerő és
meggyőző, s a továbbiakban jól láthatók a feszültségi pontjai is. Nemcsak a
hazai függetlenségi mozgalmak, ellentétesi társadalmi törekvések legfőbb
dokumentumaira épül, de megvilágítja a korabeli Európa politikai mozgását,
légkörét, eszmei arculatát, sőt divatját, pletyka-hadjáratait is. A sokrétű,
eleven valóságot keresi a nemegyszer váratlan, sorsfordító tények vagy ravasz
számítások mögött. Elsősorban persze Rákóczi útját követi - gyermekkorától
vezéri föllépéséig, jezsuita iskoláztatásától diplomáciai gyakorlatáig, az
udvari élet allűrjeitől az önfegyelmező pillanatokig, a szerelmi kalandtól az
egyetlen hazafiúi feladatig. S azok után, hogy elfogadja a meghívást. Esze Tamás
talpasainak élére áll, választásához tragikus helyzetekben sem lesz hűtlen.