Csillaghullajtó östve künn a tallón furuglyával ballag a bojtár... Nézöget az
égi tüzekbe, szüvét áta'járja a kőtötte dal s úgy érzi, ogy beszélő szörszáma
nékű élni se tudna. Igy születik nép ajakán a dal, az érzés testet ölt, mesévé
lészen. Ez dajkája csillagvilágunk regeköltészetének is. Nomád népünk szabad ég
alatt élvén, éjjel ébren tartva sajgószömű jószágoktól, járások kifejtette
tájékozó ösméretét, mi apáról fiúra szállt. Később az idő felosztását utánuk
igazította. Igy az égi testek a legrégibb korban minden szellemi élet lüktető
erejévé váltak. Ez az emberiség történetével egykoros. A csillagtisztelő
hajlamot fokozta ősnépünk sabaizmusa - csillagimádása - felsőbb lényekben való
hívése s e hit alapján vallásos tiszteletük. Számos csillagot ösmértek
névszerint, mondáztak, regöltek, javasoltak belőlök. Félkézzel, úgy suttyomba
áldozgattak isteneiknek, a csillagoknak. Nemkülönben róttak égboltukra
személyeket, szerszámokat, használati tárgyakat, életet oltva a csillagszemekbe,
miáltal beszédessé váltak s egyet-mást mondanak nékünk régidőkről manapságig.