Mikszáth a múlt nagy eszményeivel való szembesítés révén leplezte le korának
üres, eszménytelen úri közéletét. A főszereplő - a váratlanul feltámadó egykori
szigetvári hős - a maga groteszk újkori sorsával gúnyos-keserű tanúvallomást
tett a dísztelen jelenről. A világirodalom nagy szatírikusaira emlékeztető
művészi ötlet a maga fantasztikumával egymástól távol eső dolgokat rántott
együvé, s ebben a kiélezettségben, rendkívüli megvilágításban felötlöttek,
kirívóvá váltak az egyébként elfogadott s természetesnek tűnő visszáságok is.
Kimutatta, hogy Zrínyiék hajdan hősök lehettek, mert nagy, igaz ügy
szolgálatában égett el életük, de kicsinyes viszonyok közt, egy eszménytelen kor
fullasztó, szennyes közéletében törvényszerűen nevetségessé és torzzá lesz
egykori nagyságuk. Mivel azonban Mikszáth maga sem tudott az úri közélet
ürességének határain túltekinteni, végső soron vázlatban maradt az ÚJ Zrínyiász
nagy koncepciójú szatírikus körképe: a mű végén egy képzeletbeli ellenséges
támadás megint életre hívja Zrínyiben az egykori vitézt, s ő hajdani tettét
megismételve hősi halált hal a hazáért.