Bugnini érsek korunk egyháztörténelmének legvitatottabb alakjai közé tartozik.
Egyeseknek ő az Egyház történelmében valaha végrehajtott legvakmerőbb és
legsikeresebb liturgikus reform megalkotója. Másoknak ő a liturgia kifosztója,
az az ember, aki felelős annak meggyalázásáért, és már maga a neve is, Annibale
(Hannibál), pusztítása előjelének tűnik. A probléma nem abban a tényben van,
hogy liturgikus reform történt. Az Egyház történelmében máskor is volt, és
feltételezhetően a jövőben is lesz. Egy egyetemes zsinatnak minden joga megvan
rá, hogy ilyen reformot szükségesnek ítéljen. Az a szokatlan tény sem jelent
problémát, hogy annak részletein Bugnini és VI. Pál nagyon szorosan együtt
dolgoztak. A probléma abban a sokak által megtett kijelentésben rejlik, hogy
Bugnini a II. Vatikáni Zsinat Szent Liturgiáról szóló konstitúciója, a
Sacrosanctum Concilium meghatalmazását jócskán felülmúlva vezényelte és
irányította a liturgikus reformot, s ezzel inkább lényegi szakadást ért el a
liturgikus hagyományban, mintsem szerves fejlődést, amint pedig azt a zsinat
kívánta. Yves Chiron jelen munkája, amely most elérhetővé vált hozzáértő angol
(s most már magyar) fordításban is, jelentős hozzájárulást tesz ahhoz, hogy
Bugnini - az olasz nyelvű világon túl - maga is hozzájáruljon a vitához. Chiron
második hozzájárulása az, hogy Bugnini liturgikus reformjának történelmi tényeit
nyugodtan és világosan tárja elénk.