Manapság, a gyorséttermek, konzervek, mélyhűtők világában az étkezés
?kajálássá? fajult, még a magára adó bio-divat hódolóinak sorában is. A pazarló
habzsolás után pedig fogyókúra következik, sokszor kondi-teremben ? nem
természetes munkával. Van mit enni többnyire, így az étel (étkezés) szentsége
elhomályosult. Miért? Gondoljunk bele: a budapesti flaszteren felnőtt fiatal el
sem tudja képzelni már, hogy pl. a lakótelepük 7. emeletén élő, vidéken
született nagyapa süldő legény korában még járhatott lobogós ujjú vászon ingben,
bő gatyában! Hogy vidéken maga termelte az ennivalóját is, ahol ugyan minden bio
volt ? jobb esetben ? de nem bőségben. Aki a faluban dolgozott, az Isten szabad
ege alatt: az a déli harangszóra megemelte a kalapját, s leült a megbecsült
ebédjéhez: keresztet vetve a maga termelte kenyérre, melyet megszegett. (Nem
eldobálta!) Elképesztő, hogy mit változott az emberek sorsa 80-100 év alatt.
Változott, de fejlődés-e a városba kerülés, s ott az áruházak kínálata? Pár
négyzetméter a panel emeletein ? ha van mit enni ? akkor sem a ?hetedik?
mennyország. Bár lehet, hogy hajdan nem volt mindig esztétikusan megterített az
az asztal, mégis szokás szabta rendje volt ? tudatosan ? az életnek. A magyarok
a búzát is ?életnek? nevezték, amiből sütötték a kenyeret. Olyan magból, amit
maguk termeltek ? és aratáskor a tenyerükbe morzsolva a szemeket, Jézus arcát
vélték látni rajta a D-Alföldön. S ezt nem a templomban ?tanulták,? hiszena
biblia szövege nem szól ilyesmiről. Csak ? az áldásért ? asztalukhoz hívva
hálásak voltak a teremtőnek azért, hogy élnek, s megadatott mindennapi kenyeük.
Maguk építették, szentélyként használhatták a házaikat ? ha sárból-paticsból,
vályogból is volt: a pitvar (ahol a házi tűzhely volt) boltívvel választotta el
? mint a templomban ? a szabadkéményes tűz-oltárt, égre nyíló kürtővel. Régen
ennek a tűznek nem volt szabad kialudnia egész évben ? csak nagypénteken
oltották el, a gyász jeleként ? hogy nagyszombaton szentelt tűzről gyújtsák meg
újra az új tüzet otthon is. A tűzszentelést a templomon kívül végezte a pap, s a
falu erről a közös máglyáról vitt haza parazsat, minden házba. Nagy szégyennek
számított, ha ez a tűz kialudt volna. Lopva pótolták egy gyermekdal tanúsága
szerint: ?Tüzet viszek, nem látjátok, ha látnátok, oltanátok?kiég a ruhátok!?