A kocsi keresztülhaladt a falun s keskeny, emelkedő, kövezett úton gördült
tovább. Maga mögött hagyta a csöndesen folydogáló Lyst. Lassan közeledett
egymással összefüggő dombok vonalához, amelyből itt-ott nyárfasorok és
szélmalmok emelkedtek ki a szürke novemberi ég felé. Az autó - erős,
nyolchengeres, sárgásbarna színű cabriolet - széles gumikerekeivel
szétfreccsentette a pocsolyák sáros levét. Domitien Van Bergen a kormánykeréknél
tőle telhetően kerülgette a vízleeresztő csatornákat és kátyúkat a keskeny
kocsiúton, amelyet ebben az évszakban tönkretettek az utolsó fehérrépa-fuvarok.
Csípős, fanyar szél folyta körül a kocsit s fütyörészett az útmenti kopasz fák
között. Elértek egy házikó elé, amelyet árok választott el az úttól. Hátamögött
nagy szélmalom forgott. - Itt a ház, Domitien, - mondta Wilfrida Van Bergen. Van
Bergen megállította a kocsit és leszállt. A dombon álló, csupa deszkából és
palalemezből épült vén szélmalom az örökös sápitozás mozdulatával emelte föl s
engedte le esetlen, ösztövér, hosszú karjait. Feje fölött felhőkkel terhes,
igazi mindszentnapi ég. Lábánál a ház.