Hosszú időn át foglalkoztam a mezopotámiai történelemmel és műveltséggel.
Tanulmányoztam a nemzetközi szakirodalmat és a szumer-magyar nyelvrokonság
ismert képviselőinek műveit. Arra a következtetésre jutottam, hogy volt egy
nagyon ősi nép és nyelvcsalád, melynek legrégebbi írásban fennmaradt
dokumentumait a Tigris és Eufrátesz folyók közti városállamokban találták meg,
és van ennek a nyelvcsaládnak egy ma is élő tagja ez a magyar nyelv. Ami a kettő
között térben és időben volt, ma még csak nagy vonalakban kezd kirajzolódni.
Egymás után kerülnek elő eddig ismeretlen bizonyítékok. Gondoljunk a Tarihi
Üngürüszre, az Iszfaháni Kódexre vagy Mario Alinei, olasz professzor könyvére,
melyben azt bizonyítja, hogy az etruszk nyelv a magyar egyik ősi változata. Ezek
a felfedezések reményt nyújtanak arra, hogy a XXI. században még sok adat,
forrás kerül napvilágra. Az Aranyasszony cselekménye Kis városában, Kr. e.
2300-ban játszódik. Ekkor a nagy Babilon még jelentéktelen, falusi település
volt. Az Iliász, ezerötszáz évvel később, a Kr. előtti nyolcadik században
született, és Rómát, a hagyomány szerint: ?csak Kr. e. 753-ban alapították.
Ezért a könyvben görög és latin eredetű vagy a ma élő nyelvekből származó,
idegen szavakat nem használhattam. Ez a felismerés arra kényszerített, hogy
igyekezzek színtiszta magyar nyelven írni! Törekvésemet 95-98%-ban sikerült
megvalósítani. A regény keletkezéséről ennyit el kellett mondanom, mielőtt
átadnám a szót Kis város könyvtárosának, annak, aki a történetet nekem
elbeszélte.