Valószínűleg többségben vannak azok, akik nem a legeredményesebb magyar
sivatagkutató, hanem Erwin Rommel neve miatt vették kezükbe ezt a könyvet. Ők
lehet, hogy elsőre csalódtak kicsit, amiért nem nagy ívű tankcsaták vagy
gyalogsági rohamok véres krónikáját kapták, hanem elsősorban egy olyan felfedező
útinaplóját, aki mellesleg katona is volt. Hogy megértsük, miért több egy
klasszikus értelemben vett háborús memoárnál a könyv, ahhoz érdemes áttekinteni,
milyen út vezette a se nem angol, se nem beteg szerzőt a második világháború
egyik legegzotikusabb hadszínterére, ott pontosan mit végzett, illetve mi lett a
későbbi sorsa. Ez a történet legalább olyan érdekfeszítő, mint a német hadvezér
pályafutása. Hősünk számára ugyanis korántsem volt terra incognita a halál
birodalma, hiszen az 1930-as években épp ő töltötte meg tartalommal a térképek
azon részét, ahol azelőtt a Líbiai-sivatag helyén fehér foltok hirdették, merre
nem járt hosszú évszázadokig ember. Almásy László leghíresebb könyve a második
világháború után indexre került, s példányait még a közkönyvtárakból is kivonták
és megsemmisítették. E kötet megírása vádpontként szerepelt ellene a népbírósági
eljárásban. Az ügyész úgy tette a vád tárgyává e művet, hogy egyetlen sorát sem
olvasta el. Az akkori időket jellemzi, hogy az indexre tett műből - megjelenése
után alig három esztendővel - még a vádhatóság buzgó tagjai sem voltak képesek
egy példányt szerezni. A védőknek kellett e könyvvel bizonyítani, hogy a vádak
igaztalanok. Végül Almásyt a bírák felmentették. Részlet: Röviddel éjfél után
megoldódott a rejtély. A sátrunkat és a kocsimat takaró fasoron túl, a szomszéd
parcellánál vágódott le egy sorozat. A mennydörgésszerű robbanások után valami
különös, újszerű repesztés hallatszott; szűnni nem akaró sistergés és pattogás,
kisebb-nagyobb dörejek és éles csattanások szinte egybeolvadó szimfóniája.
Lőszerraktár! Az angolok éjjeli bombázása saját hátrahagyott lőszerraktáruknak
szólt. Mi, nyomorultak pedig épp annak a szabadban elhelyezett lőszerraktárnak
tőszomszédságában táboroztunk! A Gondviselés különös kegyelménél fogva az emberi
természet olyan, hogy a rosszat, csúnyát és gonoszat hamarosan elfelejti. Hál'
Istennek én sem emlékszem már arra, hogyan múltak az éjszaka hátralevő órái.