Ami először megérint Döbrentei Kornél költészetében, az verseinek párját
ritkító dinamizmusa, hatalmas intenzítású, extenzív képeinek sodrása... Az élet
kisszerűségével szemben nagy összeütközések, roppant küzdelmek színtere a vers:
teremtett valóság, ahol a harc hősének és szenvedőjének egzisztenciális drámája
méltóságot és értelmet kap. Az erős szubjektivitás és vallomásosság, a közösségi
számonkérés és az önlefokozásig érő vizsgálat, a tetemre hívás végső soron a
szent és a sátáni egymásnak feszülésében mint elvonatkoztatott végső
létmagyarázatban, illetve a megtörhetetlenség, a soha meg nem adás morális
imperatívuszában fogalmazza meg a remény elvét a tragikus földi élet fölöttes
értelmét keresve. Papp Endre