Vetített várospanoráma előtt játszódnak az 1953 elején bemutatott, Állami
Áruház című propagandamusical zárójelenetei a beszélő nevű Diadal áruház
tetőteraszán, hogy takarásban maradhassanak a háborús budai várromok - de
bevillannak a felrobbantott Erzsébet híd pesti pillérének roncsai. Ez volt
világrajövetelük nyitánya a 2023-ban hetvenedik életévüket betöltő
jelességeknek, akik összetartozásunk családtörténeti antológiájában hetven
gépelt sorba sűrítve vallanak életük állomásairól a világra csodálkozástól a
delelőn át a kiérlelt bölcsességig. Visszaemlékezéseik képkockáin kitakarás
nélkül, hitelesen elevenedik meg az eltelt hetven esztendő, ahogyan ki-ki
közülük korának színét és fonákját láthatta. Van köztük metabizantinológus és
kaszkadőrszakértő, tengerészkapitány és cimbalomművész, tényirodalom-fordító és
önkormányzati érdekvédő, szórványkutató és jezsuita szerzetes, bútor- és
tojásfestő. Van gömörológus és tibetológus, olyan, aki a dánságot tanulta ki, és
olyan is, aki hosszú távollét után visszidálni készül. Volt, akit suttyókorában
Hubay Miklós vett a szárnya alá, meg aki Brezsnyevnek énekelte rogyásig a
Kalinkát, vagy mécsesgyerek, aki megörökölte a szilenciumos Örkény István
gyógyszergyári íróasztalát. Van, aki barátnője konyhájában vészelte át hányatott
éveit, és van, aki ma is abban a lakásban él, ahová megszületett. Olyan is, aki
Új-Zélandon ápolja a modus vivendit, vagy akinek mesevilág volt Magyarország
Dél-Amerikából, míg vissza nem vette az anyanyelvét. Akad, kinek első emléke egy
villanykörte imbolygó fénye az elsötétített lakásban '56-ból. Találtatik
munkamániás maximalista (nem is egy), vagy aki Iluskáért János vitéz szeretett
volna lenni. Vagy aki úgy érezte, nem is csak az apja, hanem annak két
halálvégzetű testvére helyett is helyt kell állnia. És aki elsőként távolította
el a vörös csillagot a Parlament tetejéről - egy maketten, mert a
szállodabemutatón felhasította egy pincér kabátját. Némelyikük Hszüan-canggal
példálózik, más Bunuellel, s akad, aki a Czine Mihályt meghökkentő Nagy
Lászlóval. Csupa tehetséges, kíváncsi ember, az 1953-as Ratkó-gyerekek
színe-java. A ritka szerények és ritka bátrak. Mert hiszen mégiscsak el tudott
hangozni olykor egy szájból, szakfelügyelő előtt is, és épp Sztálinvárosban, a
szó, amiért intés fenyegetne (jó, hogy csak négyszemközti figyelmeztetés lett
belőle). De hát eleve ilyen kétélű hajózási irányt dobott ki nekik a gép. Hiszen
keresve sem találhatni más esztendőnek olyan kontrasztját, mint születésük
évének egyetlenegy napja: november 25. Ez volt a londoni 6:3 futballtörténeti
diadalnapja. Meg az a nap is, amikor hazaérkezett másfél ezer internált a több
százezer malenkij robotra elhurcolt honfitársunk közül.