?Ott a csatári hegy alatt, lenyúlva a Táborállástól egészen a Cserhátig, Jutas
herceg földje fölött szürkén, mint a buckás földre terített szűr, hevert a
város, Veszprém. Tulipános hímet csak a vár varrt rá, a két templomával meg a
kanonokok tarkára festett, apró házaival. Ott sem mozdult semmi, szinte
látszott, hogy még az egész káptalan alszik, pedig a kanonokok már csak tudnák ?
és akkor ugyancsak talpon volnának ?, hogy az éjjel meghalt Olivér úr. Nem lehet
az, hogy a világ csak akkor dőljön össze, amikor mi magunk meghalunk: ha nem is
az egészében, de valami részében csak meg kell mozdulni akkor is, amikor olyan
nagy úr hunyja le a szemét, mint a rátoldi Olivér lovag. Vagy a magunk halálával
sem dől össze? Lőkös borzadva gondolt arra, hogy eljön a nap, amikor neki is
leesik az álla, s azért a Séd habja csakúgy szalad tovább, mint addig, a malom
pitléje nem hagyja egy percre sem abba a kotyogást, de még csak egy pimpimpáré
sárga szirma sem fordítja el tekintetét az ég felől a földre, amelybe pedig őt,
a kádártai molnárt eresztik alá. (Olivér lovag) ?Egyik estén Machbet előadását
nézte végig, és amikor hazajött, izgatottan mondta: ? Abszurdum!... A kísértet
nem elöl, hanem a kísértetlátó háta mögött bukkanik föl, úgy, hogy az kénytelen
nyugtalanul vissza-visszanézni! Kedves gondolata lett ez, és ettől fogva
terveket kovácsolt egy tanulmány megírására. Tervezgetései közben aztán szívesen
bolyongott a kísértetek csodavilágában. A kísértetek pedig visszaadták a
látogatást, kezdtek fel-felbukkanni mögötte úgy, ahogy ő kívánta, és szegény
Cholnoky Viktor kezdett vissza-visszanézdelni rájuk. Látomásai közben ismét
megjelent szomorú szemén a nedveskék fátyol, és ő pompás szomorúsággal nézdelte
a kísérteti vendégek ajándékait. Mert azok nem jöttek üres kézzel: hoztak
egy-egy olajfaágat a meghalt szerelmek temetőjéből, majd a másikból, amelyben a
mindenkorra elnémult kisdedek pihennek; néha elhozták magukkal a kőbányai
temetőből öreg Cholnoky Lászlót, az apát; volt, hogy az egyik tréfás kísértet
elhozta magával Tancred köpenyét vagy máskor a tizennyolcadik században porrá
vált noyoni franciskánus-gvárdián csuháját (...). És a legszívesebb házigazda
nem engedte el többet a vendégeit, visszahívogatta őket magához, forró
barátságot kötött velük. - Cholnoky László A furcsa magyar novellahősöket
teremtő és különös témájú tárcákat közreadó Cholnoky Viktor (1868, Veszprém ?
1912, Budapest) pápai és veszprémi középiskoláskodás után Győrben tanul jogot,
de tanulmányait abbahagyva Veszprémben lesz újságíró, majd 1901-től a Pesti
Napló segédszerkesztője. Élete végén megjelent két elbeszéléskötete (Tammuz, Az
alerion-madár vére), majd a halála után közvetlenül kiadott elbeszélései
(Néhusztán meséiből) és válogatott cikkei (Kaleidoszkóp) révén vált megbecsült
íróvá. Népes rokonságában számos jelentős alkotó található, köztük öccsei: a
geográfus Jenő és az író László. Hármójuk munkásságából ismerhető meg leginkább
a 19?20. század fordulójának Veszprémje és balatoni világa.