Nyaralni muszáj - akkor is, ha az ember nem tartozik a gazdagok közé, és így
eleve nem juthat el a legvonzóbb helyekre; és akkor is, ha kedve sincs az
üdüléshez. Mert ha szeretnénk, ha nem, valamit mégiscsak muszáj csinálni, ha már
megszülettünk. Houellebecq ötödik ikszbe lépett főhőse a Kanári-szigetek
északkeleti részére, Lanzarote-ra fizet be egy útra. Hogy mi található itt?
Egy-két vulkán, nemzeti park, meg strand strand hátán. Amiről ebben az
elbeszélésben olvashatunk, az távol áll a road movie-k pergő világától. Annál
érzékletesebben, pontosabban, és már-már kérlelhetetlen őszinteséggel tudósít
viszont arról, hogy a modern ember miként próbál értelmet szerezni napjainak,
hogyan tölti el kénytelen-kelletlen a kiszabott időt. Kétségbeesett küzdelem ez,
hiszen a főhős, valamint a nyaralás során szinte véletlenszerűen mellé sodródó
néhány férfi és nő lelke ugyanolyan sebzett és sivár, mint maga az üdülésre
kiválasztott táj. A Lanzarote éles szemmel megírt, szarkasztikus vízió, mely az
emberi természet végső mozgatórugóit vizsgálja. Miközben a Goncourt-díjas szerző
humorral, szándékoltan sztereotípiákat elsütve ír a különböző európai népek
nyaralási szokásairól, a kulturális turizmus perspektíváiról vagy egy
pedofilokból álló szektáról, szívbe markoló igazságokat fogalmaz meg a
szexualitás mindent elsöprő erejéről, az ember végtelen magányáról és a célját
vesztett élet tragikomédiájáról.