Gellén-Miklós Gábor új kötetében egy keservesen köznapi lét rajzolódik ki, a
versek érzékletesen ábrázolják annak fájdalmas stációit. A profán
teremtéstörténetben, a hetedik napon: A program pihen, nem válaszol, / Vaksi
képernyőszemével bámul a semmibe. Ebben a törött lábú életben csak botladozni,
verejtékezni lehet, a fényképek már az exponálás pillanatában sárgák. Az anyát a
cigaretta, az apát a másnapos sörösüveg bűze idézi, a szerelemből csak a keserű
irónia marad, még a virtuális in?dián törzsfőnök névadása is telibe talál:
Szomorú árnyék. A költői én helye üres folt a világban, úgy érzi, az ég nem az ő
ege, nem veszi észre a jelet, mert mindig másfelé néz, nyáron is nagykabátban
ácsorog, éjszaka jön / az éjszakára, csak a múló időben létezik. Mégis, aki csak
árnyékával van jelen, akinek a szemébe egy gödör / fekete napja süt, aki
kiűzetett a harmóniából, otthontalanságában, bár szemérmesen, tele kétellyel, de
mintha mégiscsak a hitre vágyakozna, hogy fölemelhesse szívét, mert egyszer
imává állhat össze a félelem / artikulálatlan hang- / törmeléke. Villányi László