Mára a velejéig romlott, önző, önmaga jövőjét elprédáló átlag alatti ember
jutott hatalomra úgy, hogy közben elvesztette életének az alapjait. Már nem
találja azt a kapaszkodót sem, amelyet egykor Isten és a szellem jelentett.
Ezeket az értékeket régen kiiktatta az életéből, a keletkezett űrt pedig
felszínes politikai szólamokkal töltötte be. A politika ma a hit, a vallás, az
irányjelző, a többségnek csak a politika számít, politikai szemüvegen keresztül
lát és ítél meg mindent. Ha valami nem fér bele ebbe a politikai keretbe, azt
üldözni kezdik, mint az eretnekinek tartott gondolatokat a középkorban. És úgy
tűnik, a végső győzelem már nincs messze: hamarosan szentesíteni lehet az
egyéniség teljes eltörlését, diadalt ülhet az átlagosság, az egyformaság, a
közhely, a gondolatnélküliség, a közönségesség, a szürkeség kultusza. Több neves
filozófus jövendölése hátborzongató pontossággal láttatja velünk az
elkerülhetetlen végzetet. De vajon van-e bármilyen csodaszer ennek a kivédésére?
Vajon el tudjuk-e kerülni a csőcselék uralmát, ha ráébredünk a szellem
hatalmára? Ezeket a sokakat nyomasztó kérdéseket tárja fel történelmi tablóba
helyezve a fiatalon elhunyt XX. századi kiválóság, Szécsy János (1919-1956), aki
Az erőszak kora című művével olyan nyugat-európai pszichológusok, filozófusok
munkáinak magasságába emelkedett, mint például Le Bon, Spengler vagy Ortega,
jelenkorunkban pedig Mattias Desmet.