Ahogyan a versbéli albatrosz disznóbőr kofferekkel, fehér pótszárnyakkal és sós
viharkabáttal landol a székelykocsárdi vasútállomáson, olyan váratlansággal,
elbűvölő védtelenséggel tűnt föl Szőcs Géza a magyar irodalomban. Már indulása,
majd első kötetei is valóságos paradigmaváltást jelentettek. Hatása messze
túlterjedt a költői iskolákon, műhelyeken és az országhatárokon. Költészete úgy
folytat végeérhetetlen, véresen komoly párbeszédet a sokszálú hagyománnyal, hogy
közben sosem engedi elfelejtetni a líra zavarba ejtő, (nyelv)játékos, az
esetlegességeknek és keresetlen összehangzásoknak is engedő természetét. Versei,
akár a forró (író)asztallapon pattogó jéghideg eperszemek, minden ízükben az
alakuló, átváltozó nyelvet elevenítik meg. Egy másik életben talán Fabergé-tojás
készítő ékszerésznek születik. Természetesen - hozzá illő módon -
dinoszaurusztojást szerszámozott volna fel. A mi életünkben költő lett, most
pedig kézbe vehetjük összegyűjtött verseit. - Korpa Tamás Itt a tél és én meg
fogok fagyni. Mi több már látom is magamat mint zúzmarásembercsörgőt amelyet a
lehetetlen ütései hajtogatnak a dombokon vállamban hiúzharapásának szirma
pirospettyes bársonyos hiúzé reális állat aki most a fehérerdő szélén álldogála
jeges sárga avarban éshallgatózik magába néz ó ó ruhám is zúzmarásés vállamon
hiúzmaráshiúz áll hullott lombokon így csörgök majd a dombokon néha magasra
förgeteg emel majd ottan csörgetek mint alacsony szárnyon repülőgyorsnyelvű
fakerepelőLehull rólam az oltalom. (Annabelle és a betyár, részlet)