1944-ben az alig tizennyolc éves Mathilde beleszeret az elzászi falujukban
állomásozó francia csapat marokkói tisztjébe, Amin Belhadzsba. Mathilde, aki úgy
érzi, hogy a háború megfosztotta fiatalságától, unalmas, szürke életre
kárhoztatta, a romantikus regényekből megismert szenvedélyre, érzéki örömökre,
kalandokra vágyik. A felszabadulás után követi férjét a francia protektorátusba,
Marokkóba, amely ábrándjaiban a felhőtlen kék ég, a ragyogó napsütés, az illatos
virágok és zamatos gyümölcsök földje. Ám csalódnia kell, egészen másmilyen
valóság vár rá, új hazája hamarosan az elveszett illúziók országává változik
számára. A fiatal pár Mekneszben telepszik le, ahol a franciák lakta Újvárost
láthatatlan, ám annál leküzdhetetlenebb határ választja el az araboknak otthont
adó óvárostól. Míg Amin ádáz munkával igyekszik az örökül kapott terméketlen,
köves földből virágzó majorságot teremteni, addig a pénztelenségtől,
kirekesztettségtől és magánytól szenvedő Mathilde egyre elkeseredettebben
próbálja megtalálni a helyét ebben az etnikai, társadalmi és vallási
konfliktusokkal terhelt világban, ahol voltaképpen mindenki idegen, mindenki
mások országában él: a francia telepesek éppúgy, mint a bennszülöttek, a katonák
éppúgy, mint a földművesek. És mindenekelőtt a nők, akik az évszázados
hagyományok, szokások, szabályok rabjaként élik az életüket a férfiak
országában. A lázadás, a robbanás elkerülhetetlennek tűnik...