A fehér bluesénekes gondolata még képtelenebb önellentmondásnak tűnik, mint a
középosztálybeli bluesénekesé - írja LeRoi Jones, a rabszolgák leszármazottainak
zenéjét elemezve: XX. századi fekete bőrű amerikai írókén ő elsősorban a blues
és a jazz néger gyökereit érzi és kutatja, s közben mindvégig érezni könyvében a
népe sorsával való azonosulást és a főként zenében kifejeződő kultúrája fölött
érzett büszkeséget. A blues népe 1963-as első megjelenése óta a téma
klasszikusává vált - s azért válhatott klasszikussá, a modern zenetörténet
megkerülhetetlen alapművévé, mert Jones mély társadalmi és lelki vonatkozásaival
együtt meséli el a spirituálé, a blues, a jazz, a boogie-woogie, a ragtime, a
dixieland, a soul, a swing, a bebop, a rhythm and blues és a rock and roll
kialakulásának szövevényes történetét. Amely egyben annak története is, hogyan
lettek az Afrikából behurcolt rabszolgák amerikaivá, hogyan próbáltak
alkalmazkodni új környezetükhöz, majd az ő gyermekeik és unokáik miként fedezték
fel saját kulturális örökségük eredeti - és a szerző szerint a fehér ember
számára sohasem igazán átélhető vagy másolható - értékeit. Újraindított Modern
Könyvtár sorozatunkban az új regények mellett felújítunk régi sikereket is:
olyan könyveket, amelyek ma is frissnek és elevennek hatnak, sőt az idő egyre
inkább kihozza pikáns ízeiket. LeRoi Jones könyve egyértelműen ezek sorába
tartozik - csemege mindazok számára, akik nemcsak hallgatni (vagy épp játszani)
szeretik a jazzt, illetve az afroamerikai gyökerekből táplálkozó mai
könnyűzenét, hanem kultúrtörténetére is kíváncsiak.