Sok vita folyt már mind a sajtóban, mind társadalmi körökben is arról, hogy
komoly tudomány-e a grafológia, vajon csak a napi divatot szolgálja, vagy pedig
megállja helyét a gyakorlati életben is? Nyújt-e kétségtelenül emberismeretet,
és bele tud-e világítani az emberi lélek mélységeibe? Hogy ez tényleg így van,
azt Soltész István e munkája frappánsan dokumentálja. Feltárja előttünk a világ
legkitűnőbb grafológusainak rendszereit, munkásságuk és megállpításaik
eredményét, és azokat a módszereket, melyekkel megállapítani törekedtek az
írásból az élet rejtelmeit és az egyén sajátosságait. Az embernek szembe kell
végre néznie önmagával. Vannak dolgok, amelyek megoldódnak, vagy megszűnnek, ha
nem is foglalkozunk velük, de az emberismeret-önismeret megbosszulja magát, ha
hátat fordítanak neki. Az egész világűrt be lehet utazni széltében-hosszában,
mégsem találja meg az ember a számítását, ha a hibáit magával viszi. Ha viszont
azt kikutatva felismeri, és korrigálni tudja, a Föld legkisebb csücskén is
boldog lesz. Ezért remélhetőleg az íráskutatás tudománya, mely még mindig a
fejlődés stádiumában van, nagy szerepre hivatott az emberi művelődés
történetében. Mindazok, akiknek érdekük, hogy közelebbről megismerjék
embertársaik értelmi, akarati éeltét, érzületét és jellemét, a grafológiához
fognak folyamodni. És ebben a törekvésükben nélkülözhetetlen segédeszközt fognak
találni ebben a nagystílusú, átfogó és praktikus munkában.